Polgármesteri köszöntő
Kedves Velencei Lakosok! Kedves látogatók!
„Fehérvár és Buda között fekszik Velence mezővárosa” – több mint ötszáz évvel ezelőtt már Bonfini olasz történetíró is „Velencze” egyik legfontosabb jellemzőjét emelte ki jegyzeteiben, melyek segítségével, Mátyás király felkérésére, megírta a magyarok történetét. Félezer évvel később, ma, a 21. században Velencén mit sem változott ennek a földrajzi és egyben stratégiai fókuszpontnak a fontossága. Mi itt, a Velencei-tó partján továbbra is nagy szeretettel várjuk, fogadjuk a hozzánk érkezőket, és teszünk meg mindent azért, hogy az itt élők megtalálják számításaikat ebben a tóparti kisvárosban.
Velencéhez születése óta kötődő lakosként életem legnagyobb megtiszteltetésének vettem, amikor 2024-ben polgármesterré választott a helyi közösség. Amit addig a városért, a Velencei-tóért tehettem, attól a pillanattól kezdve vezérfonal lett: megtartani az emberi léptékű kisvárosi élet lehetőségét, s mindeközben minőségi szolgáltatásokkal – kultúrával, turisztikai attrakciókkal, pezsgő programkínálattal, zöld fejlesztésekkel – tölteni meg a mindennapokat. Sokat haladtunk az elmúlt években, új parkok, felújított Meszleny-kastély, lebontott Korzó kerítés, megújult programkínálat segített újra feltenni Velencét az ország turisztikai térképére. Persze teendő még van bőven, láthatják ezt az itt élők és a hozzánk érkezők egyaránt. A város érdekeit határozottan védő önkormányzatot képzeltem el, amely mindezek mellett tartja a hagyományait és beengedi az új lehetőségeket is. A borvidék szőlő- és borkultúrájának ápolása tehát épp olyan fontos, mint a várost érintő infrastruktúra fejlesztése: ezért ünnepeljük minden évben az újbort és ezért fogadtuk örömmel például az ország egyik legszebb és legújabb, autópályát átszelő hídjának átadását is.
Velence története és a Velencei-tó története azonban elválaszthatatlan egymástól. Ez a térség évezredek óta otthona az embernek, mert a tó mindig megélhetést, közlekedési útvonalat és biztonságot jelentett az itt élők számára. Aki velünk, köztünk él, hamar megtanulja, hogy a Velencei-tó soha nem ugyanazt az arcát mutatja. Hol magasabb a víz, hol alacsonyabb, más a tó tavasszal, nyáron vagy éppen ősszel. Ez mindig is így volt. A tó változása végigkísérte azoknak az embereknek az életét, akik évszázadokkal előttünk itt telepedtek le, itt művelték a szőlőiket, halásztak a nádasok között, vagy éppen a tó és a Velencei-hegység közötti fontos útvonalat őrizték. De meghatározza azok életét is, akiknek a megélhetése napjainkban kötődik a tóhoz, a térséghez. Értük épp úgy dolgozunk és akikért épp úgy aggódunk, mint a Velencei-tóért, amelynek mostani küzdelme egy világszintű klímaváltozás súlyos helyi lenyomata.
Tehát hiszem, hogy feladatunk ma is: tisztelni azt az örökséget, amelyet elődeink ránk hagytak, megóvni a Velencei-tó páratlan természeti értékeit, és közben olyan várost építeni, amely egyszerre őrzi hagyományait és bátran tekint a jövőbe. Például 2029-be, amikor várossá válásának negyed évszázadát ünnepelheti. E jeles évfordulóra olyan városfejlesztési stratégiát dolgozunk ki, melyben a helyi közösségek mellett országos támogatottságra számítunk. Szeretnénk szorosabbra fűzni kapcsolatunkat a térség településeivel, beépíteni a helyiek kezdeményezéseit a város terveibe és minden támogatást megadni a szakembereknek ahhoz, hogy a tó, amely mellett élünk, túlélje a klimatikus változásokat.
Remélem, hogy ez a honlap hasznos útitársa lesz mindazoknak, akik Velencén élnek vagy hozzánk látogatnak, de még inkább bízom abban, hogy nemcsak itt, az online térben, hanem városunk utcáin, rendezvényein és közösségeinkben személyesen is találkozhatunk!
Krausz György
Velence polgármestere