cimer
2014. szeptember 17., szerda, Zsófia napja van.
Kezdőoldal Velence Velence története

Velence története

Az ember megtelepedésétől


Kőkorszak

Első bizonyítható őskőkori lelet a szeletai korból a velencei szőlőkben véletlenül előkerült szépen megmunkált, vésőnek kialakított kőpenge. A Bence hegy Nadap felé eső oldala melletti földrétegből került elő, egy paelolitikus kori műhely eszközállománya kb. 240 db. Az ott készített pattintott kő nyílhegyeket, mintegy 30 db-ot, vakarókat , kaparókat, szakócákat, fúrókat, árvésőket, kőpengéket, kőkéseket, kb. 50 darabot, és egy ütőkövet szedtek össze és adták be a múzeumnak, fényképekkel dokumentálva. Találtak még csont és fog leleteket is, egy metszőfogból csiszolással kialakított nyílhegyet is.

Bronzkor

A bronzkor emberének nyomait is megtalálták Velence területén, a Gurgyal-völgy környékén és a velencei vasútállomás felé eső területen. Tárgyi bizonyíték az a 63 urnasír, amelyeket a Gurgyal-völgy közelében lévő gépműhely alapozásakor tártak fel 1979-ben, ami a késő bronzkori temetőből került elő. A bronzkori település valószínűleg a közelben lehetett, ugyanis a temető és a lakott falu között víznek, mocsaras területnek kellett lennie, amelyen a holtak szellemei nem tudtak átkelni a lakott település területére, nehogy kísértsék az élőket. Egy a tó felé eső környékbeli domb rejtheti el ma még magát a bronzkori falut.

Keltakor

A Meleghegyen talált kelta ezüstpénz a tetradrachma és a tóparttól nem messze talált halotti urna és a hozzátartozó kis tálka, AVETA sírköve és még sok keltákra jellemző lelet, beszédes bizonyítékai a kelták ittlétének, de kelta jellege volt annak a településnek, amely Velencén a Növényvédő Állomástól nyugatra terült el. Velence területén, több helyen is találtak kelta kori telep maradványokat. A vasút melletti Meszleny kastély kertjéhez tartozó dombon és a Bence hegy aljában a Növényvédő Állomástól, a hegy felé eső területen. A késői síroknál lényegesen jelentősebbek azok a szép bronz lószerszámveretek, amelyek egy második századi kelta kocsi temetkezés maradványainak tekinthetők, amelyeket Enyedi József udvarán tártak fel a Kecske utcában. A feliratos emlékek közül jelentős a kelta Aveta sírköve, az 1962. évi ásatás során feltárt Nesergo sírköve, a szórványos leletek mind arra mutatnak, hogy Velence az eraviszkuszok egyik jelentős települése lehetett, amely folyamatosan romanizálódott.

Római kor

Velence területén is keresztül vezetett a Gorsiumból Aquincumba vezető stratégiailag fontos út. Velencén találtak egy mészkőből faragott LIBER oltárkövet. Ez az oltárkő egy írásos bizonyítékának is számítható, a Velence községhez tartozó területen a szőlő és bor kultúra kezdetének, amely a római kortól bizonyos a velencei szőlőhegyen. Római kori edénytöredék, korsó, kőlapokból összerakott sírok, stb. is bizonyítják a rómaiak jelenlétét. A plébánia kertjében, 1960-ban Fitz Jenő régész professzor római kori telepnyomokat talált. Még napjainkban is kerülnek elő különféle leletek ezen a területen. Az előkerült leletek az bizonyítják, hogy a római kori Velence nem egyszerű falu, hanem fontosabb átkelő központ lehetett. Ma a Székesfehérvári István Király Múzeum bejáratánál látható egy igen értékes lelet, amelyet 1927. őszén Velencén a 171. számú ház kertjében Posvai Pál földmíves a tulajdonos, egy szobordarabot talált. Anyaga finom mészkő. Meg van a ló fara, derekán ül a lovasnak a törzse, mellén díszes redőzetű palást, a ló farán látható a szerszám vonala is. A lovag feje, lába, keze, valamint a lónak 2 hátsó lába és egész alsó teste hiányzik. A volt Meszlényi kápolna felújításakor, Bod László a kápolna alapjai alatti részen olyan nagy köveket talált, amelyek kétség kívül római kövek lehettek. Az előbbiek alapján is valószínűsíthető, hogy itt lehetett annak idején a római település.

Népvándorlások kora

Longobardok éltek rövid ideig a környéken, majd őket követte a területünkön az avarok népe, s itteni életüknek jele az avar kori bögre lelet, amely Velence területén sírleletből került elő, amely az István Király Múzeumban látható Székesfehérváron. A vasút mellett több helyen is kerültek elő avar és késő avar kori telepnyomok, s sírleletek.

A magyarok betelepülése

Csontréti patak melletti területen X-XI. századi temetőt tártak fel. Az elnevezést valószínű az adta, hogy az itt eltemetett honfoglalás és azt követő idők sírjaiból a hegyről lezúduló eső sok esetben kimosott csontokat és egyéb velük eltemetett tárgyakat Nagyon figyelemre méltó az a teória, amely alapján már a honfoglalást követő időkben, a pesti rév felöl jövő út mellé, a mai Velencei-tó kapujának mondható szűk áteresztő részen, a fejedelmi törzsből telepítettek le a királyi udvar védőit-kiszolgálóit Velence-Nyék területén. Nagy a valószínűsége annak, hogy a fegyvernek minősülő íjjal, késsel eltemetett harcosok itt Velence területén fontos védelmi feladatot láthattak el, ugyanis itt lehetett egy olyan hely, esetleg őrtorony- féleség, ahonnan felügyelni tudták azt a szűk áteresztő részt, amely a tópart és a hegység között húzódott. A X – XI. Századra tehetők ezek a sírleletek, mivel a temetkezési szokások arra utalnak. Szent István – kori időszakban Velence és környéke a királyi birtokkörbe tartozhatott, a szomszédos települések közül Nyék Géza fejedelem telepítésére vezethető vissza. A fehérvári királyi uradalomnak hatalmas összefüggő területe mutatható ki a Velencei-tó mellett is, így tehát a mai Velence területe is és tó jó része is oda tartozott, s a későbbi adományozások során jutott királyi, királynői, vagy hercegi adományként, a különféle egyházi és családi birtokosok tulajdonába.

1193-ban, III. Béla király latin nyelvű adományozó oklevelében említik, a tavat és környékét első ízben. „in Agár juxta Ferteu (velenczei tó) haben ad quinque aratra, et in Ferteu habent praedicti fratres partem" – Agárdon a Fertő (velenczei tó) mellett van az említett kereszteseknek ötekényi földjük, s magában a Fertőben is van részük". A település ez ideg tudomásom szerint középkori oklevelekben, okiratokban nem szerepelt, de az valószínűnek látszik, hogy folyamatosan éltek itt emberek, de a hadi út mellett lévő falu, vagy település sokszor elpusztulhatott. Állandó település csak a XV. században alakulhatott ki, igen valószínű, hogy a velencei olasz telepesek letelepülésével. Bonfini mikor több ízben is keresztül utazott Budára és Fehérvárra menése közben ezek alapján joggal nevezte mezővárosnak a Veneze néven 1520-as években térképre is felkerülő velenceiek által alapított települést, amelynek komolyabb kőtemploma is volt már ekkor. Előkerültek vastag falak és alapjaik, két darab XV. Századi faragott kőborda és egy kapubéllet, amelyeket befalazták a Bod kápolna épületébe 1967-ben, de ma is láthatók. Az idők során a köveket elhordták, beépítették, több utalást is találtam arra, hogy a kastélyok, kúriák építésére is bányászták a régi épületek köveit, és alapjait. Sajnos a történelem viharai ezt az időszakot ugyan úgy, mint a korábbiakat elsöpörték. A törökök a települést, és a város nyomait is elsöpörték.

Velence a XV. századtól

Első írásos emlékei a községnek a jelenlegi ismeretek szerint!

1490. Antonio Bonfini(1432-1502) olasz származású humanista történetíró, Mátyás király felkérésére megírta a magyarok történetét 1486-1492 között, anyaggyűjtése közben többször is keresztül utazott Velencén azt így jegyezte le:

„Inter Albam et Budam Venetia est oppidum" Velence mezővárosa Fehérvár és Buda között.

1515. Antalffy János özvegye Pettendi Ilona és osztályos atyafiai, új adományt kértek Velence, Kápolnás-Nyék, stb. praediumban lévő ősi birtokrészükre, amelyet 1517-ben meg is kaptak, 1517-ben a családot beiktatták a birtokba.

1521. előtt Velencét birtokolta a baracskai Pálffy család.

1526. április 15-én, II. Lajos királynak, hogy parancsára néhai Kaczczorlakai Kaczczor András özvegyét: Annát és hozzátartozóit beiktatta Wenecze és Nadab possessiok és Fewrthewfewnyok és Wal birtokrészek birtokába.

1527. december 6-án Mária királyné II. Lajos özvegye, az endrédi Somogyi Ferenc birtokait Velence, Vereb, Vál és Tabajdon levő részeket Révay Ferencnek adta.

1541. június 15-én I. Ferdinánd király Somogyi Ferencnek és Baranyai Mátyásnak hűtlensége miatt Székesfehérvár városnak adta a Velencét.

1543. Velence helység, a Székesfehérvár török kézre jutása idejétől, el­néptelenedett. A helybeli közbirtokosok és szolgálóik elmenekültek a török elől, vagy pedig, aki nem menekült el, az elpusztult. Velencét a török korban, mint adományozás, örökhagyás, vagy birtokviták tárgyát említették a források.

1567. Pettendi Ilona az itteni birtokrészét, Velencét kettyei Finta Benedekre és Albertre hagyományozta.

1629. A Finta leszármazottak és a Balassa leszármazottak osztálylevélben elismerték egymást atyafiaknak és egymás közt elosztották és kikötötték, az egyik fél kihalása esetére a másik fél öröklési jogát.

1630. évben készült iktatólevél szerint Finta Albert és testvérének Benedeknek nőágú leszármazottai a Balassa testvérek II. Ferdinánd királytól új adományt kapnak. Azután per támad köztük, s választott bírájuk Fejér megye Alispánja előtt 1693-ban megegyeztek abban, hogy Velencét, Gárdonyt, stb. egymás közt felosztják és kihalás esetére az egymás utáni örökösödési jogot, fenntartják. Ezen egyesség szerint Velence és Gárdony a Finta családnak jutott.

1667. július 1. I. Lipót király Bécsben kelt levelével Finta Albert birtokait az ő férfiága kihalásával az ő nőágon való örököseinek, névszerint a Kovács Szabó Jánosnak, Toldy Mártonnak, Kaszap Nagy Jánosnak Deső Jakabnak, továbbá Kovács János nejének Nagy Ilonának, s mindkét nemen lévő örököseinek adományozta Velencét, Gárdonyt és Bodmért. A veszprémi káptalan pedig a fent nevezetteket 1667. augusztus 29-én Finta Albert örökségében be is iktatta.

1688. Kovács Szabó János egyességet kötött Deső Katával, Dávid György özvegyével a velencei, stb. javak jövedelme iránt.

1693. A Balassa testvérekkel megegyezve Velence és Gárdony a Finta családnak jutott

1699. Özvegy Dávid Istvánné, született nemes Dezső Katalin Fejér megyében fekvő Velencét, eladta, ezen eladásnak Pakay Jánosné született nemes Kovács Anna ősiségi jogánál fogva ellene mondott.

1701. január 5-én Fejér vármegye nemesi közgyűlése előtt, Finta Mihály földesúr azt vallja, hogy a Finta család Velence, Gárdony és Bodmér pusztákat királyi adomány címén birtokolja. Bemutatta az igazoló iratokat.

1703. Özvegy Dávid Györgyné szül. Dezső Katalin Fejér megyében Velencén, Gárdonyban és másutt levő pusztai birtokrészét Meszlenyi Jánosnak 1500 magyar forintért a kiváltás idejéig zálogba adja.

1714. Velence újra betelepítésével bízta meg Meszlenyi János, Vincze György nevű jobbágyát, ugyanis a helység korábban elhagyott helyként szerepelt az összeírásokban, de nem írták össze még 1715-ben. 3 évre adómentességet kapott.

Faluvá szervezett községgé 1710. után lett, ezt bizonyítja a falu pecsétjének körirata: „ V e l e n c z e i f a l u p ö c s é t j e : 1714 ".

1716. február 5. Finta Mihály fia János vallotta, hogy úgy maga és édesapja mintegy 13 évvel előbb zálogba adták birtokaikat 1800 rénus forintért Meszlényi Jánosnak. Apja halála után Finta János nem tudta visszaváltani a zálogba adott birtokokat. Finta János e vallásban elismeri, hogy újabb 400 forint, s egy pár ökörért, vagyis összesen 2200 forint és egy pár ökörért Velence, stb. birtokait örök áron eladta Meszlényi Jánosnak, továbbá minden jogot átruházott Meszlenyre és örököseire. A jogokra és birtokokra vonatkozó okiratokat is átadta a vevőnek.

1717. december 17. A veszprémi káptalan a helyszínen Meszlenyt be is iktatta, bár az iktatásnak sokan ellentmondtak, köztük a Kovács család is.

1718. A velencei szőlőhegy szőlővel történő első betelepítésének megkezdése. Az első sikeres telepítő Bencze István, akiről a hegyet később elnevezik Bence hegynek.

1722. A régi katolikus templomot a réginek romjaiból újra építették, részint az uraság, részint a hívek és alapítványok hozzájárulásával.

1724. október 24. III. Károly királytól, Bécsben kelt donátiós levelében, Meszlenyi János érdemei között megemlíti, hogy 25 év óta alispán, s ezért Velencét és fél Gárdonyt mindkét ágon lévő örökösei számára kapta, illetve amiket megszerzett, azokra donatiot kap.

1727. Katonai adóösszeírásban Velencén 12 adózó jobbágyot számoltak össze.

1736-ban történt a zsidók első összeírása. Ekkor Velencén Meszlenyi Jánosnál, a zsidó Dávid Áron és telepes családja kocsmáltatási és kiskereskedési jogot kapott.

1736-ban történt a zsidók első összeírása. Ekkor Velencén Meszlenyi Jánosnál, a zsidó Dávid Áron és telepes családja kocsmáltatási és kiskereskedési jogot kapott.

A Velencét újra telepítő Meszleny család Velencén

Meszlenyi János (1659-1736), a család birtokainak megalapozója. 1701-1725-ig töltötte be Fejér megyében az alispáni tisztet. Meszlenyi 1694-ben elvette első feleségét, tolnai Festetich Máriát, Komáromy István özvegyét, akinek második házasságakor 18 000 forint hozománya volt. „Házassága révén Győr vármegyében is birtokossá vált és megyei szerepkörhöz jutott". Gyakran mindkét vármegye országgyűlési követe volt. Élete folyamán házasság (háromszor nősült) és birtokvásárlás útján bravúros ügyességgel növelte birtokait. Velencét Meszlenyi János telepíttette be. 1714-ben egy okmánylajstrom említi, hogy Meszlenyi János, Vincze György nevű jobbágyának engedélyt adott a velencei puszta benépesítésére. A donátiós levél Velencét „oppidum desertum"-ként, elhagyott helyként említi. Első feleségétől, Festetich Máriától egy fia, Meszleny Pál és öt lánya született. Végrendeletében nyilatkozott: „Meszlény Pál fiamnak hagyom és legálom, az Ingó Jókat is, ingatlanokat hagyom fiamnak. Ellenben Meszleny Pál fiam tartozik mindenik lányomnak két-két Ezer forintokat adni...". Velence földesuraként ő volt a velencei templom kegyura. Meszleny Pál 51 éves volt, amikor első gyermeke, János (1743-1794) megszületett. Meszleny János végrendeletileg meghagyja, hogy ...fia, Pál örökölje az ingatlant, /bona immobilia/ akár öröklés, akár szerzés általi eredetűek. Ezt később Pál mindkét nemű leszármazottai örököljék. Ezt a végrendeletet a törvényszék jóváhagyja. Az okirat Meszleny Pál birtokait Fejér, Tolna, Veszprém és Győr megyében nevezi meg, ezen javakban tehát a leányág is örökössé válik. Meszleny Páltól örökölt ingó és ingatlan vagyont az öt életben levő utód között felosztják. Az öt utód: János, Antal, Pál, Rozália és Anna. A legidősebb fiútestvér, Meszleny János (1743-1794) is részt vesz a Fejér megyei közéletben. Fia Meszlenyi Ferenc (1768-1854) a velencei közbirtokosság jussainak fenntartója volt. Velencén hatodrész birtokkal rendelkezett. A megyei közéletben 1828-tól főbírói tisztet töltött be. Fia Meszleny Károly (1797 – 1878) velencei földbirtokos és megyei bizottsági tag volt. 1839-ben a nemesi birtokösszeírást végző küldöttség tagjává nevezték ki. Meszleny Mór (1829-1915) rendőrtanácsos, 1848-ban testvéreihez hasonlóan őt is tiszteletbeli esküdtnek választották a megyében. A filoxérapusztítás után egyike volt azoknak a velencei szőlőbirtokosoknak, akik külföldről hozattak vadvesszőt a szőlőrekonstrukció megkezdéséhez. Meszleny Ignác(1781 – 1826) egyetlen fia Meszleny Lajos (1804-1868) volt 4 leánygyermeke mellett. Lajos az 1840-es években a kőszegi táblánál teljesített ülnöki szolgálatot. Ekkoriban vette feleségül a kőszegi neves Chernel családból, csernelházi Chernel Rozáliát, akinek biztatására hazaköltöztek Velencére. Meszleny Lajos sokat utazott, műgyűjtőként festményeket vásárolt Bécsben. Egyszer 1859-ben villám csapott a kocsijuk mellé, a lovak megbokrosodtak és felborították a kocsit, de a bent ülőknek nem történt bajuk. Hálából az esemény helyszínén, a Nyék felé kanyarodó út mellett, Meszleny Lajos és felesége, Chernel Rozália feszületet emeltettek az út mentén. Meszleny Lajost 1868-ban temették el a velencei családi temetőben. Fiai: Lajos (1851-1901), Benedek (1855-1909), Pál (1856-1939). Mindhárman a pesti jogi egyetemen végeztek. Meszleny Benedek rajongója volt a Velencei-tónak, nagy vadászatokat rendezett tavasszal, amelyben fivére, Pál is szívesen részt vett. Ilyen vadászaton „vendégei voltak József Ágost és László királyi hercegek is". 1889-1895 között 100 forint ellenében vette bérbe a „gárdonyi szárazi közös vadászterületet". A Velencei tavi Halászati Társulat 1890. jún. 29-én jött létre, igazgatója Meszleny Benedek lett. Meszleny Pál kúriája Velencén a mai Gárdonyi út mellett állt. A 18 szobás ház a hozzátartozó parkkal 1945-ig a családé volt. 1945-ben a kultuszminisztériumnak adták bérbe. 1948-tól állami tulajdonba került. 20 évig gyógypedagógiai intézet működött benne. Ez után a kezelői jog a Velence-tó környéki Vörösmarty Termelőszövetkezeté lett. 1968-tól itt működött a tsz konyhája. Majd a Fejér megyei Vízügyi Igazgatóságé a kezelői jog. 1990-ben a házat -amely romosan, betört ablakokkal üresen állt és a hozzátartozó 4,5 kat. holdnyi területet 30-40 millió Ft értékben árusították. Ma felújításra vár, magántulajdonban van. Meszleny Pál nevéhez fűződik, Velencén a családi sírkert megalapítása. Amikor a századforduló idején betelt ez a temető, ezt a szabad területet elcserélte a köztemető egy részével, ahol a családnak már számos tagja volt eltemetve. 1945-ben elvették a családi temetőt, de a család továbbra is gondozta azt. 1965-ben tényleges birtoklás alapján, Meszleny Pál (1889-1975) és Meszleny Ignác (1925-) visszaemlékezései, földnyilvántartás szerint is visszakerült örököse, Meszleny Pál (1889-1975) nevére. Ma a sírkert Meszleny Pál (1856-1939) unokája, Meszleny Ignác (1925-) kertészmérnök tulajdonát képezi, aki az elmúlt években kitartó munkával rendezte a temetőt. A szanaszét hányódó, pusztuló sírköveket generációs és rokonsági szempontok szerint helyezte el. Kihasználva kertészmérnöki tudását, olyan virágokat ültetett az újra elhelyezett sírkövek mellé, hogy azok mindig egymás után nyíljanak, így tavasztól őszig, végig pompás látványt nyújt a temető. 1968 óta az Ország úti Meszleny családi sírkertet műemlék jellegűvé nyilvánították. A családi temetőben 54, köztük több művészi faragású síremlék található. A XVIII. századtól kezdve eltemetett 37 Meszleny családtag közül 29 a férfi és 10 a született Meszleny lány. Nyolcan közülük még gyermekként haltak meg. Itt van eltemetve báró Eötvös Ignác (1786-1851), az író Eötvös József (1813-1871) édesapja is."